HUNGARY

Dokumentumok

Társasági Szerződés


Nyilatkozat a Közép-Európai Egyetem ügyében
2017. április

A 2016-ban alakult, politikai párthoz nem kötődő Professzorok a Hazáért Civil Társaság egyik célja az, hogy »legfontosabb nemzeti sorskérdéseink megoldására javaslatokat dolgozzon ki, azokat hozza nyilvánosságra, és az intézményi megoldásokat juttassa el a politikai döntéshozókhoz.« E célkitűzésnek megfelelően a Társaság megvitatta a CEU/KEE körül kialakult helyzetet, s az alábbi állásfoglalást hozta:

A Társaság a felsőoktatást nem pártpolitikai, hanem az egyik legfontosabb, stratégiai nemzeti ügynek tekinti. Ennek megfelelően döntő jelentősége van annak a szempontnak, hogy a hazai egyetemek megfelelnek-e a magyarság érdekeit mindig és mindenhol, tudományos érvekkel védeni képes, magasan képzett, tehát európai látókörrel rendelkező értelmiség képzése feladatának.

A Társaság, elemezve a magyarországi felsőoktatás – azaz az állami-, az egyházi- és az egyéb fenntartású egyetemek – helyzetét, arra a következtetésre jutott, hogy sem az állami egyetemek, de főleg a Közép-Európai Egyetem nem látja el stratégiai fontosságú alapfeladatait. Az állami egyetemek társadalomtudományi karain újratermelődő módon még mindig ott vannak azon tanárok, akik számára a kereszténység és a magyarság alapértékei szitokszónak számítanak.

Ehhez a helyzethez illeszkedik a Közép-Európai Egyetem, ahol a baloldali világfölfogás két nagy, nemzetközi ideológiai irányzatának, a liberalizmusnak és a szocializmusnak nemcsak alapértékeit, hanem egyenesen túlhajtott, szélsőséges elfajulásait tanítják. Ez nem felel meg a magyar érdekeknek, de a legalapvetőbb általános emberi értékeknek sem. A KEE ennek megfelelően nem képviseli sem a magyar, sem a többi kelet- és közép-európai nép érdekeit sem, ahonnan hallgatóit toborozza. A KEE nem más, mint az emberellenes ideológiák terjesztésének (egyetemnek álcázott) terepe.

Gyakorlatilag ez a helyzet a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi részlegein is: ide szinte kizárólag liberális és szocialista (azaz baloldali) tudósok kerülhetnek. Sajnos hasonló a helyzet egyes, egyházi fönntartású egyetemeken is. Például a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarán több mint ötven (!) tanár és óraadó adott ki a KEE-t támogató nyilatkozatot. A kialakult helyzet azt mutatja, hogy a KEE, valamint a hazai állami és egyházi fönntartású egyetemek tanári karai között az elmúlt két évtizedben komoly összefonódások alakultak ki. Ez pedig azt jelenti, hogy a közép- és kelet-európai társadalmak hagyományait fölbomlasztani akaró Kelet-Európai Egyetem behatolása a magyar egyetemekre erősen előrehaladott állapotban van.

E szempontoknak megfelelően a Professzorok a Hazáért Civil Társaság támogatja a magyar kormánynak a hazai felsőoktatás bizonyos átalakítását elvégezni akaró szándékát, valamint az ennek megfelelően elfogadott törvényét. A Társaság reméli, hogy a kormány ebben a stratégiai fontosságú ügyben végül – szembeszállva a nemzetközi nyomással – nem fogad el olyan tartalmú kompromisszumot, amely megváltoztatja eredeti szándékait. A Társaság annak a reményének is hangot ad, hogy a hazai felsőoktatás magyar érdekek szerinti átalakítása a következő időszakban folytatódik, és sor kerül az állami egyetemek és az MTA társadalomtudományi részlegei tartalmi kérdéseivel való szembenézésre is.

Prof. Dr. Magyari Beck István
Prof. Dr. Vass Csaba
Prof. Dr. Rockenbauer Antal
Prof. Dr. Tanka Endre
Raffay Ernő történész
Dr. Farkasinszky Tibor kandidátus
Molnár V. József néprajzkutató, író
Végvári József egyetemi tanár, író




 

A Professzorok a Hazáért Civil Társaság állásfoglalása a szakmai érveket helyettesítő személyeskedésről
2020. július

A szabadkőműveseknek hazánk történelmében játszott szerepe kapcsán kialakult közéleti vita nemzetünket megosztó sorskérdéseket hozott felszínre. Olyan társadalmi törésvonalakra világított rá, amelyek nemzettudatunkban és történelemszemléletünkben egyaránt jelen vannak. A Magyar Nemzet hasábjain mára már jelentősen kiszélesedett vita kiindulópontja az volt, hogy egy történészprofesszor mesének minősítette kollégája, Raffay Ernő új kutatási eredményeit. Szakács Árpád egy publicisztikában reagált e szakmai szempontból erősen kifogásolható megnyilvánulásra, mire egy másik történésztől – ellenérvek helyett – ő is csak személyeskedő választ kapott. A tudományos élet évszázados hagyományai szerint egy-egy állítás cáfolatát kutatásokkal, hivatkozásokkal és forrásokkal alátámasztva elvárt bemutatni, vagyis Raffay Ernő szabadkőművesekkel kapcsolatos történeti szakmunkáiban foglaltakra hasonló színvonalú válasszal kellene reagálni.

A titkos társaságok és informális kapcsolatrendszerek közéleti, gazdasági és társadalmat befolyásoló ereje a XXI. század legnagyobb kihívásai közé tartozik, ezért gyökereit, eszközeit és motivációit feltárni stratégiai fontosságú kérdés. Ennek megfelelően a szabadkőművesség kutatása és a különböző páholyok tevékenységének megismertetése szükséges, a szerepeik körül kialakuló vita előrevivő, és nemzetpolitikai szempontból is hasznos lehet. Ehhez azonban a titkos társaságok működésének történeti kutatásokon alapuló bemutatása elengedhetetlen, tudományos értelemben csak ezen az alapon megfogalmazott kritika, illetve ellenvetés fogadható el.

Raffay Ernő eredményeinek szóló kritikáknál is elvárjuk a tényekkel való érvelést, ezért teljes mértékben egyetértünk Szakács Árpád azon véleményével, hogy tudományos megállapítások ne söpörtessenek le ellenérveket mellőző tekintélyelvű alapon. Meggyőződésünk, hogy a tudományos életben a véleménynyilvánítás szabadsága megillet minden kutatót, és veszélyesnek, antidemokratikusnak érezzük, ha tudományos értelemben releváns kérdéseket elhallgatni, tabusítani kívánnak. Elítéljük azt a tendenciát, hogy értékelhető szakmai vitákat személyeskedéssel helyettesítsenek, szakmai körökből való kiközösítéssel fenyegessék burkoltan azokat, akik a fősodorral ellenkező véleményt, nézetet vallanak magukénak.

A történelemszemléleti különbözőség szakmai viták számára teret nyithat, de nem fajulhat addig, hogy az új gondolatokat és felismert összefüggéseket kritika nélkül söpörjék le az asztalról, és eltávolítsák a tudományos közbeszédből.

Prof. Dr. Vass Csaba,
Prof. Dr. Rockenbauer Antal,
Prof. Dr. Tanka Endre,
Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna,
Dr. Grandpierre Atilla,
Dr. Benda József,
Dr. Végvári József,
Dr. Farkasinszky Tibor,
Dr. Török Tibor,
Dr. M. Lezsák Gabriella,
Dr. Borvendég Zsuzsanna
(www.professzorok-a-hazaert.hu)