Prof. Dr. Magyari Beck István: Professzorok köre a honért/hazáért
A magyar professzorok körének missziója elsősorban a magyar társadalom fellendítése kulturális, birodalmi, katonai, demográfiai és humanista stb. nézőpontokból. Ami a kulturális szempontot illeti, ez a legfontosabb. Ugyanis, mi a kultúra? Az emberélet programjának a 98 – 99 % -a. 1 vagy 2 ép génünk található a genomban, melyekben biológiai program van, a többit pedig Watson elnevezte „Junk”-nak. A szavaival: „És ne feledjük, hogy az emberi genomnak csupán a 2 százaléka kódol valamilyen fehérjét. A többi pedig, amit nem túlhízelgő kifejezéssel hulladéknak (junk) szokás nevezni. Ez látszólag funkció nélküli, változó hosszúságú szakaszokat jelent, amelynek jelentős része sokszor ismétlődik a genomban. Még magukban a génekben is rejtőzik nem kevés „hulladék” (Watson és Berry (2003). Sok féle kultúra létezik, jelesül: etnikai, nemzeti, birodalmi, emberfajtai (antropológiai) stb. Mi ezek közül kiemeljük a nemzeti kultúrát, amely egységes nyelvi, természeti és történelmi – esetleg – vallási egység. E számos dimenzió a nemzetet – ha nem is végtelen – de legalább hosszú időre rendezi be. Minél több a közös dimenzió, annál tartósabb a nemzet. Az európai nemzetek kultúrája az ezüstkorban – 1867- 1914 – virágzott. De mára az Európai Unió (EU) minden európai nemzetet „rabbá” tett. Nem baj, mert, ahol legtöbb a globalizáció, ott növekszik a lokalizáció.
Természetesen, csak, ha akarjuk vagy tudjuk!
Ami pedig a birodalmakat illeti, ezekben egy vezető nemzet irányít, amely összekapcsolja az általa meghódított, vagy magához vonzott kisebb nemzeteket és bekapcsolja őket az emberiség legnemesebb vagy legszennyesebb civilizációiba. Tehát két eset lehetséges: vagy meghódít, vagy vonz. Ha vonz, akkor a birodalom – ha meggyengül – akkor a kisebb nemzetek benne maradnak és sokszínű kultúrát sokféle nyelveken alkotnak. Ilyen lehetett az Osztrák-Magyar Monarchia 1867-ben, amikor a Deáki gondolat békésen elérte Magyarországon is az ezüstkort. A zseniális jogász az 1848-as törvényeket keresztülvitte jogilag. Ha azonban a birodalom hódít, akkor nagy bajok adódnak. Ugyanis amikor a kontinensnyi Szovjet Uniót Gorbacsov és Jelcin át – vagy inkább le – akarták építeni (peresztrojka), nemcsak a nemzetek például a Balti államok, hanem a kisebb birodalmak (Kazahsztán) azonnal kiváltak, sőt – a többi között – az örmények és az azerbajdzsánok egymásnak ugrottak és nem kevés ideig egymás ellen harcoltak. Hasonlók történtek a szegény orosz néppel az első világháborúban, amikor Lenin az orosz emberi, ásványi és technikai kincseket odaadta a megszálló németeknek – egy harmadát az egész Birodalomnak a Breszti békében. Nem is szólva még a trianoni döntésről, amely alávalóan körbeollózta a Nagy Magyarországot. Amelyre hovatovább újra rá lehet és kell is térni.
De csak akkor, ha akarjuk vagy tudjuk!
A fentiek ugyanakkor katonai kérdések is voltak. Sokan a katonai kérdéseket korunk Európájában agressziónak és embertelen szervezeteknek hívnak vagy neveznek. Mondhatjuk azt is, hogy gyáván elbújnak minden kemény feladat elől. Igaz-e, hogy a katona – afféle persona non grata – akire csak, mint pszichopatára kell nézni. Nos, először is, a valódi katonák szelídek, nem támadnak fölöslegesen, legföljebb csak akkor, ha megtámadták őket. De akkor sem pihennek, ha nincsenek katonai feladataik. Ugyanis örömmel segítenek a tűzoltóknak és a mentőknek, vagy amikor a folyók áradásakor árkokat ásnak. Végül – de nem utoljára – határvédelmi feladatokat is elláthatnak. Természetesen fegyveresen. A közgazdaságtan úgy mondaná: csökken a munkaerőhiány a piacon és növekszik a munkaerőráta. Mindez nem igaz a zsoldosokra, akiket újabban önkénteseknek mondanak. Fiatal gyerekkoromban, amikor földműves nőkkel gyomláltam és kapáltam, a paraszt asszonyok tornázó katonákat megláttak, ez nagyon megtetszett nekik, azt mondták: derék legények, csinálják csak, a katonaságban erősödik a férfiasságuk. Az írottak alapján, nekünk nem zsoldosokra, hanem reguláris – jól felszerelt – honvédségre és megbízható nagyszámú határőrségre van szükségünk.
De csak akkor, ha akarjuk vagy tudjuk!
Azonban itt beleütközünk a demográfiai problémába. A haderő csak erős, képzett, fiatal férfiaktól – egyes szolgálatok nőktől – várható el. És ebből Európában hiány van. A Nagy Francia Forradalom után elindult a női emancipációs folyamat. Előtte a fiatal férfiak előnyben részesítették az anyáknak alkalmas ifjú lányokat, akik felnéztek az őket óvó és eltartó férjekre. A női egyenjogúság egy ideig megmaradt. Ezt követően a lányok és az asszonyok rendre „lefelé” választottak házastársat. Például, a mérnök asszonyok traktorosakat választottak, a nevelőnők szobafestőket. Így lassan a nők vették át a vezetést, amíg a férfiak inkább csak szolgáltak. Görbék, alacsonyak és fáradtak lettek. Háztartási munkákat is végeztek. Mindez nagyon dicséretes, viszont évről évre a fiatal férfiak is többnyire alkalmatlanok lettek és megbuktak a katonai alkalmassági teszteken. Továbbá a gépek fölöslegessé tették a nehéz fizikai munkákat. Tünedeznek a munkások és a parasztok. A szegény nyomorultakat szintén támogatni kell, de akikre valóban szüksége van a nemzetnek és az emberiségnek, a tehetséges alkotó tudósok és művészek, vagy – ami nagyon ritka – a becsületes jó szándékú politikusok.
De csak akkor, ha akarjuk, vagy tudjuk! A humanizmus az emberiség szép álma, amely csöndessé, szolidárissá és emelkedetté tette, teszi az emberi életet. És ha az ember humánus, akkor szívesen segít a társainak, akiket szegényként, rokonként és jó barátként ismer meg. A humanizmus általánosan kiterjedhet az egész emberiségre. Az ilyen humanizmus a valódi alkotók hitvallása. De van a humanizmusnak több más jelentése is. Eszerint a humanizmus vagy gyengeség, vagy közönyösség, azaz tolerancia és kitűrés. Tehát beszélhetünk pozitív és negatív humanizmusról. Ez utóbbit látjuk ma, amikor Európát megtámadták a migránsok és agresszíven átgázolnak rajta. Ez érthető addig, ameddig Nyugat-Európán – a nagy gyarmatosítón – haladnak keresztül és megmutatják neki, ki az igazi felsőbbrendű ember. A Nyugat viszont azt hiszi, hogy belső gyarmatokat teremt, amelyben a fehér ember eltartottá válik, és amelynek a bevándorlói a gyarmatosítottak. Úgymond: ami nem sikerült kint, az sikerülni fog bent. Nekünk viszont itt, Közép- és Kelet-Európának nincs adósságunk a migránsoknak. Ezt ők is tudják, és ezért csak átmennek ezen a régión. Az igazi cél: megfizetni Nyugat-Európának. Eszerint mi itt pozitív humanisták lehetünk. De mindenekelőtt magunk felé.
De csak, ha akarjuk és tudjuk!